A kirakatba állítás szerzői effektusa a természettudományi folyóirat-irodalomban. Fizikai közlemények indexelt-formális és tényleges-teljes hivatkozásállománya

Absztrakt

A természettudományi - mindenekefőtt a fizikai - folyóirat-közlemények indexelt-formális hivatkozásállománya általában nem azonos a közlemények tényleges-teljes hivatkozásállományával; a tényleges állomány nemritkán egy nagyságrenddel meghaladja az indexeltet. Ugyanakkor a tényleges állomány is csak egy része a tárgykör releváns: hivatkozható/hivatkozandó irodalmának. Ennek a kettős különbségnek a közvetlen oka „a kirakatba állítás" szubjektív természetű, kétfázisú szerzői effektusa. A kétfázisú effektus a publikáló kutatónak mint szerzőnek az az alig korlátozott szubjektivitású eljárása, amellyel először kénytelen kiválogatni és kiemelni a tételesen hivatkozhatónái többszörösen nagyobbra duzzadt irodalomból azokat az ismeretforrásokat, amelyekre hivatkozni kíván; majd másodszorra eldönti, hogy a kiválasztott-kiemelt ismeretforrások közül melyekre hivatkozik „formálisan" és közvetlenül-tételesen, és melyekre „nem-formális" és közvetett vagy nem-tételes módon. Publikált nyomainak tanúsága szerint az effektus első fázisa már a harmincas években létezett a természettudományi folyóirat-irodalomban, és azóta minden olyan diszciplina közleményeiben érvényesül, amelyben egy kutatott tárgykör irodalma meghaladja a tételes hivatkozás terjedelmi lehetőségeit. A második fázis azokban a közleményekben érvényesül, amelyek szerzője személyes döntése eredményeként gyakorolja a hivatkozás tényleges, de ma nem-indexeit módjait; él az eponomíkus hivatkozás módszerével és/vagy alkalmazza a közvetett-kollektív hivatkozás technikáját. Az effektus második fázisának érvényesülése és a hivatkozottsági Indexek módszere következtében ma nem minden tényleges hivatkozás eredményez látható jelenvalóságot a tudomány hivatkozottsági kirakatában. A tényleges szakirodalmi hivatkozottság mérésére ezért a hivatkozottsági indexek nem alkalmasak.