A nem-indexelt eponimikus hivatkozottság. V. Értelmező és értékelő összefoglalás

Absztrakt

A nem-indexeit eponimikus hivatkozottság szakirodaimi jelenségét az irodalomban elsőként tárgyaló tanulmánysorozat ez utolsó közleménye végigtekint az egész vizsgálaton és összefoglalta annak főbb eredményeit. Ez az összefoglalás nem formális összegezése: nem megismétlő felsorolása az előző közleményekben már ismertetett vizsgálati eredményeknek. Sokkal inkább magának a vizsgálatnak és fontosabb eredményeinek értelmezése és értékelése, valamint ezen túlmenően az elemzett eredmények alapján a vizsgált szakirodalmi jelenség természetének meghatározása és lényegének megfogalmazása. Ennek érdekében történik itt eddig még nem publikált, további számszerű vizsgálati eredmények közzététele is. Közli továbbá a tanulmány a nem-indexelt eponimikus hivatkozottság megismert természetének összefoglaló értelmezéseként, a tudományos közösség közmegegyezéséből született és konvencionálisan fenntartott szakirodalmi jelenség röviden felvázolt származás- és fejlődéstörténeti fenomenológiáját. A két reprezentatív fizikai folyóiratban két különböző tudománytörténeti korszakra vonatkozóan elvégzett vizsgálat feltárta és igazolta, hogy a nem-indexelt eponimikus hivatkozottság századunkban általános, állandóan létező és állandóan növekvő jelentőségű tényező a fizikai szakirodalomban. Igazolta, hogy a konvencionális szakirodalmi jelenség következtében a valóban jelentős, a már időtállónak bizonyult tudományos teljesítmények megalkotói - nem J. R. Colé és S. Colé "egy maroknyi" tudósa, hanem állandóan több száz leginkább kiemelkedő régebbi kutató - nem jutnak hozzá textuálisan hivatkozott kiváló tudományos teljesítményük indexelt hivatkozataihoz. Az adatok arra mutatnak, hogy ezeknek az eponimikus alkotóknak a többsége esetében nem-indexelt eponimikus hivatkozataik száma nemcsak eléri, de meg is haladja a jelenkori kiváló kutatók indexelt hivatkozatainak számát. A jelenség természetének megismerése azzal a tanulsággal is szolgált, hogy a publikáló kutatók hivatkozási gyakorlatának szubjektív-autonóm szabadsága — amelyet az indexelt formális hivatkozás terén már régebben megállapítottunk — a nem-indexelt eponimikus hivatkozás terén is fennáll. Ennek következtében a folyóirat-közleményeknek nemcsak a publikáló kutató által, a tudományos kirakatba állított indexelt formális, hanem a rejtetten maradó nem-indexelt eponimikus hivatkozás-állománya is, lényege szerint szubjektív természetű. A nem-indexeit eponimikus hivatkozottság szakirodalmi jelensége következtében a hivatkozottsági indexek nem adnak valós képet azokról a kutatókról, akik munkájuk eredményével ma hozzájárulnak a tudomány előrehaladásához; az indexek hivatkozottsági adatai pedig nem jelzik ezt a tényleges és a publikáló kutatók által ténylegesen-textuálisan elismert hozzájárulást számszerű formában, és nem nem kvantifikálják ennek a hozzájárulásnak az egyéni mértékét. Az indexek csak a formális hivatkozásokat regisztrálva, éppen a tudomány legkiemelkedőbb alkotóinak és már időtállónak bizonyult, valóban fontos eredményeiknek hosszan tartó és textuálisan ma is megnyilvánuló hatását hagyják figyelmen kívül; indexelt hivatkozottsági adataik a tudomány előrehaladására gyakorolt mai efemer hatásokat a valóságot nem tükröző módon és mértékben emelik ki az igazán fontos időtálló eredmények mai tényleges hatásának rovására. A hivatkozottsági indexek adatainak, az azokra épülő "citation analysis" vizsgálatoknak a tudománnyal foglalkozó diszciplínákban ma közkeletű értelmét, érvényét és értékét ennek megfelelően módosítani: korlátozni és csökkenteni kell - különösen akkor, ha ezek a vizsgálatok az indexek hivatkozottsági adatait a tudományos kutatók értékelésére vagy más hasonló, nem-bibliográfiai célokra kívánják felhasználni.