A magyar szakforditásügy fejlődése és legfőbb problémái

Absztrakt

Magyarországon szakfordítások két intézményesített úton készülnek: a könyvkiadásban és a könyvkiadáson kívül. Az előbbiben készült szakfordítások könyvek, folyóiratközlemények formájában általában közreadásra kerülnek. A többszöri lektorálás és a szerkesztés folytán a kiadott fordítások általában jó, sőt kiváló minőségűek. Volumenük jóval kisebb a könyvkiadáson kívül készült fordításokénál. Emiatt, valamint azért is, mert ez utóbbi kategória számos problémát vet fel, a jelen tanulmány a szakfordításoknak ezt a csoportját elemzi.
A könyvkiadáson kívüli szakfordítói tevékenység Magyarországon 1869-ben vette kezdetét a Miniszterelnökségen szervezett fordító osztály működésével. Feladatköre a nemzetiségi nyelven megjelent időszaki sajtó Figyelésére és fontosabb cikkeinek magyarra fordítására, valamint a fontosabb magyar jogszabályoknak és kormányintézkedéseknek a nemzetiségek nyelvére fordítására terjedt ki. Vállalhatott azonban megbízásból egyéb hivatalos vagy magánmunkákat is. A fordító osztályt 1949-ben vállalattá alakították át, s így jött létre a fordításügy egyik központi szerve: az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI). Ugyanebben az évben országos hatókörű dokumentációs szerveket hoztak létre, amelyek közül a Műszaki Dokumentációs Központ (ma: Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ! és a Mezőgazdasági Dokumentációs Központ (ma: AGROINFORMj létesítése óta fordítási osztályt is tartalmaz. Az egyes ipari minisztériumok (nehézipari, kohó- és gépipari, építésügyi, közlekedési) felügyelete alatt az 50-es évek során létrehozott dokumentációs és fordító irodák pedig — főleg az első időkben — túlnyomórészt szakfordítással foglalkoztak. Ezenfelül szakfordítási tevékenység folyik számos nagyobb válalatban és intézményben is. Mindezekben együttesen évente kb. 2,5 millió szabványos formában gépelt oldalnyi fordítás készül, amelyeknek döntő többsége szakfordítás (a maradék főleg a kereskedelmi levelezés körébe esik).
A fordításokat kisebb részben állományba tartozó hivatásos szakfordítók (mintegy 200 fő), nagyobb részben állományon kívüli szakember-fordítók, így mérnökök, közgazdászok, mezőgazdák, jogászok, orvosok stb. (több mint 2000 fő) készítik. A fordításoknak szakemberekkel történő végeztetése alapjában jellemzi a magyar szakfordításügyet, főleg a nyugati országokban dívó nem-szakember hivatásos fordítók gyakorlatával szemben.
Másik lényeges jellemző a szakfordítások kiválóan bevált központi nyilvántartása, amelyet Magyarországon már 1949-ben bevezettek. Nem bármely fajta szakfordítást kell a központi nyilvántartáshoz bejelenteni, hanem döntően a folyóiratcikkeket, könyveket és könyvrészleteket, szabadalmi leírásokat, szabványokat, gépleírásokat. Így nyilvántartásra a szakfordításoknak csak a leglényegesebb része kerül, ami az összes fordítási volumennek mintegy 35%-a. Az egyszer már bejelentett fordítás elvégzésére későbbi bejelentő nem kap hozzájárulást az országos nyilvántartástól. Ilyen módon évente mintegy 200 ezer oldal többszöri fordítása kerülhető el, ami 3,5 - 4 millió Ft megtakarítást jelent.
Minden bejelentésre kötelezett fordításból elkészülte után be kell küldeni egy példányt az Országos Fordítás-nyilvántartáshoz. Ezek a fordítási példányok a tárgy szerint illetékes országos szakkönyvtárhoz kerülnek, és azok olvasószolgálatának egyik legerősebben forgatott anyagát alkotják. Az érdeklődőknek nem kell a fordíttató intézményhez fordulniuk a keresett fordításért, mint számos külföldi fordításnyilvántartási rendszerben. A letéti intézménytől megkeresésre másolatok is igényelhetők, az önköltség megtérítésével.
A szakfordítások iránti igények 1950 óta több mint ötszörösre növekedtek, és állandóan emelkedő tendenciát mutatnak. Ez okozza a szakford itásügy egyik legnagyobb problémáját: a fordítóirodák kapacitáshiánnyal küzdenek, és legfőbb gondjuk a fordítói utánpótlás biztosítása.
A további főbb feladatok megoldása során meg kell gyorsítani a fordítások elkészülésének idejét; el kell érni, hogy ne csak a sürgősségi pótdíjjal, hanem az anélkül rendelt fordítások is ésszerű időn belül elkészüljenek. Végül a nagy tömegű megbízások miatt elengedhetetlen a begyakorlott fordítók mellé új, kezdő fordítók nagyobb számú bevonása, ami azonban nehezíti — kellő intézkedések és ráfordítások nélkül - a fordítások minőségének fenntartását és javítását; emiatt a minőség ellenőrzéséről fokozottabban gondoskodni kellene.