Néhány észrevétel a könyvtártudományi kutatásokról

Abstract

A cikk kiindulópontját két megállapítás képezi. Az első az, hogy a szerző mondanivalóját a magyar tapasztalatokra építi, azaz egy gazdaságilag közepesen fejlett, szocialista társadalmi rendszerű ország könyvtári szolgálatának fejlődési jellegzetességeire, s különösen e fejlődéshez hozzájáruló kutató-fejlesztő munkálatok tanulságaira; álláspontja az, hogy a szocialista társadalmi viszonyok előnyös feltételeket teremtettek a könyvtári ellátás fejlesztéséhez. Második előrebocsátott megjegyzése a könyvtártudományi kutatások tárgyát illeti, támaszkodva más szakírók véleményére is, a kutatás tárgyának nem a könyvtárt, hanem az információt, s annak társadalmi mozgását tekinti. E két koordináta tengely síkjában foglalkozik a könyvtártudományi kutatások jellegével, tartalmával és szervezetével. A könyvtártudományi kutatások szembetűnő jellegzetessége, hogy szorosan és közvetlenül kapcsolódnak a könyvtári gyakorlathoz. Következésképpen a könyvtári kutatásban-fejlesztésben a fejlesztési mozzanatra esik a hangsúly. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy Magyarországon is, más szocialista országokhoz hasonlóan, az ún. módszertani munka társult a K+F tevékenységhez. A ,,módszertan" a K+ F egy olyan elemét kívánja kiemelni, ami ugyan beleérthető a fejlesztésbe, ám fontossága miatt érdemes külön is jelölni; ez pedig az eredmények elterjesztésének és alkalmazásának a feladata, az oktatás és a gyakorlatra való visszahatás mozzanata. Így célszerűnek látszik a K + F + M formula alkalmazása, érzékeltetvén azt a ciklust, amelynek zavartalan funkcionálása egyik garanciája a kielégítő könyvtári szolgálatnak: gyakorlat - kutatás (fejlesztés) - elterjesztés (fejlesztés, módszertan, oktatás, továbbképzés) — gyakorlat (alkalmazás). A K + F + M tevékenység sajátos feladatának tekinthető a könyvtári fejlesztést és gyakorlatot szabályozó irányelvek, normatívák és szabványok előállítása. A kutatások tartalmát az adott ország lehetőségei határozzák meg. Fejlődő vagy közepesen fejlett országok (de ide sorolhatók a gazdag, fejlett könyvtárüggyel rendelkező kis országok is) nem engedhetik meg maguknak, hogy minden kutatási területen önálló munkát folytassanak. Józan önmérséklettel kell kiválogatniok azokat a témákat, amelyek kulcsfontosságúak könyvtárügyük szempontjából, s ugyanakkor rendelkezésre is állnak az eredményes kutatómunkához szükséges személyi, tárgyi és anyagi feltételek. Ilyen "nemzeti" kutatási területnek tekinthető elsősorban az illető ország könyvtári és információs infrastruktúrája fejlesztési céljainak meghatározása, a könyvtár- és olvasásszociológiai vizsgálódás, a természetes nyelvhez kötött információ visszakereső rendszerek kifejlesztése, a könyv- és könyvtártörténet művelése, s végül a művelődéstörténeti jelentőségű, nagy erudíciót megkívánó retrospektív bibliográfiai vállalkozások gondozása. Más területeken ezeknek az országoknak nyomonkövető, adaptációs kutatásokat — amelyek egyébként ugyancsak nagy szellemi és anyagi energiákat igényelnek - kell folytatniuk, vagy éppen megelégedniük a szakirodalmi tájékozódással. Az előbbi kategóriába tartozó kutatások terén érvényesülhetnek leginkább az összehasonlító módszerek, valamint az együttes vagy azonos metodikával lefolytatott nemzetközi vizsgálódások. A nyomonkövetés és az adaptáció szempontjából különösen fontossá válik a hazai szakirodalmi információs bázis és szolgáltatások megteremtése; esetenként nem elegendő csupán a nagy, nemzetközi anyagot világnyelven feldolgozó referálólapok beszerzése és rendelkezésre bocsátása, hanem a világirodalmat a hazai könyvtárosok számára anyanyelven, a hazai igényekhez igazodó válogatással közvetítő referálólap megjelentetése is szükséges lehet. Elszigetelt nyelvű, kis országok pedig jól teszik, ha hazai szakirodalmuk javától világnyelveken is tájékoztatják a nemzetközi szakmai közönséget. (Magyar példa erre; Hungárián Library and Information Science Abstracts - Vengerakaá literatura po biblio-tekovcdeniit i informatike.) A kutatásszervezés különböző problémái a könyvtárügy fejlődésének függvényében jelentkeznek. Jelentős kutatási tevékenység csak fejlett könyvtárügy talaján bontakozhat ki, akkor, amikor az elméleti-kutatási funkcióra külön tekintettel van a könyvtárügyön belüli munkamegosztás. (Ez általában az önálló könyvtáros-képző intézmények megjelenéséhez fűződik.) Nem minden felsőfokú szakképzettségű könyvtáros végezhet vagy képes végezni napi munkája mellett K + F + M tevékenységet is. Ugyanígy csak bizonyos nagyságrendet elérő könyvtáraktól várható, hogy K + F + M feladatokra vállalkozzanak. Ezek esetében azonban kérdéses, hogy célravczc(ő-c a jelenlegi magyar gyakorlat, amely heti, szerény mérvű munkaídőkedvezményt biztosít egyes munkatársaknak, s nem volna-e célszerűbb külön K + F részlegeket - ha csak keret jelleggel is - felállítani, amelyekben huzamosabb időt töltenének el az adott feladatok megoldásával megbízott könyvtárosok. Mindemellett szükség van olyan központi szervre, amely a kutatásszervezés egész könyvtárügyet érintő tennivalóit látja el (javaslatok hosszú- és középtávú kutatási programokra, a kutatási eredmények alkalmazásának előmozdítása, kutatási megbízások kiadása, a folyamatban levő kutatások nyilvántartása, pályázatok kiírása, konferenciák szervezése, folyóirat megjelentetése stb.). Egyre súlyosabb problémát jelent a kutatások finanszírozása, mivel a hagyományos, filológiai jellegű módszerek mellett mind elterjedtebb a szociológiai adatfelvétel, a kísérletezés, a számitógépek alkalmazása stb. Egyelőre hiányzanak a pontos adatok arra vonatkozóan, hogy egy könyvtárügy mennyit fordított kutatásokra, s csak hipotézist lehet megkockáztatni arra, hogy a könyvtári kiadások hány százalékát kellene kutatásra fordítani. Állandó gondot okoz a kutatói utánpótlás, mivel Magyarországon nagyon erős a más, hagyományos tudományágak vonzása a már könyvtárban dolgozó, sőt könyvtárosnak tanult fiatal szakemberekre. A szerző befejező megjegyzése a könyvtári kutatások mind tartalmi, mind módszerbeli interdiszciplinaritására mutat rá. Ezért tartja szükségesnek, hogy a könyvtári kutatásokat folytató intézmények s maguk a kutatók is kapcsolatot teremtsenek más tudományterületekkel. Ugyanakkor tudomásul kell venniük más, főleg humán és társadalomtudományi kutatásokat szervező intézményeknek, hogy saját kutatási programjaik teljesítésében a könyvtáraktól és munkatársaiktól mindinkább csak a bibliográfiai apparátusról való gondoskodást, valamint a könyvtári állományok és források tudományos igényű feltárását várhatják el; ami nem kevés.