Az "altera pars"

Szerzők

  • Marton János
  • Mader Béla
  • Dömötör Lajosné

Kulcsszavak:

-

Absztrakt

Marton János: Mi kell a magyar felsőoktatási és tudományos könyvtáraknak?
A világbanki pályázat állománygyarapítási direktívái
Mader Béla: Eklektikus válaszféle Marton Jánosnak
Dömötör Lajosné: Hogy mi kell? Sok minden, de viszály nem!

A szerkesztő szívesen ad helyet minden közleménynek, észrevételnek, vitairatnak, amely valamely országos jelentőségű ügy előmozdítására irányul. Ezt a szándékot látta Marton János írásában is. Mindannyiunk vágya, ne pusztán elméleti jelentősége legyen a felsőoktatás könyvtári ellátását célzó világbanki kölcsön felhasználására vonatkozó koncepciónak. Ezért is fontos, hogy publikussá válása után az érintett szakemberek elmondják véleményüket róla. Marton János két fő kifogása közül az egyik sokallja az automatizálásra előirányzott összeget (legalábbis az adott összeg arányain belül), s javasolja részbeni átcsoportosítását építkezésekre. A másik kritikának veti alá a tervezett állománygyarapítási támogatási összeg felosztási módszerét, s helyette egy másik alkalmazását javasolja. A szerkesztő magától értetődően felkérte a program e két fejezetén dolgozó munkacsoportok vezetőit, hogy válaszoljanak Marton János kritikájára, s reméli, mások is veszik a fáradságot idevágó nézeteik kifejtésére, örömmé! jelenti, hogy Dömötör Lajosné és Mader Béla máris reflektált kérésére, és válaszaikat együtt közölheti M. J. cikkével.
A szerkesztő végül kötelességének érzi, hogy megjegyezze: teljes mértékben egyetért a közpénzekről való elszámolás megkövetelésével, viszont elhatárolja magát minden, mégoly burkolt céizástól is, amely bárkinek akár morális tisztességét, akár szakmai jóhiszeműségét eleve kétségbe vonja. - A szerk.

##submission.downloads##

Megjelent

2018-05-07

Hogyan kell idézni

Marton, J., Mader, B., Dömötör, L. Az "altera pars", Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 42(11-12), p. 451–460, 2018.

Folyóirat szám

Rovat

Altera Pars